003. fuss... fuss ha kell még az élet.2012.09.04. 09:47, eun
TOP - Oh mom
Először is kezdeném azzal, hogy új design van az oldalon. Nem tetszik annyira... Ha kapok valami jó képeket, akkor valószínüleg lecserélem.
Szombat... hát elég érdekes egy nap volt. Reggel nagyon jól indult. Meghallottam, hogy lehet, hogy csak 17-én kezdődik a suli. Nagyon örültem neki, mert még nem csináltam semmi házit. Nem akartam nagyon beleélni magam, mert ha a végén semmi nem lett volna belőle, akkor nagy csalódás lett volna. Aztán anyum bejött a szobámba, és mondta, hogy bemondták a TV-be, hogy csak 17-én kezdődik a suli. Én felszöktem az ágyra és ugrálni kezdtem, meg visítozni, annyira örültem. Aztán megbeszéltük Nettyvel, hogy egyet feljön hozzánk. Találkoztunk, majd ide jöttünk. Vettünk elemet a fényképezőgépbe, és elindultunk hátra a mezőre, ahol még nem nagyon jártam én sem. Egyszer csak megláttuk, hogy jönnek valami cigányok és gyorsan elfutottunk. Aztán mikor láttuk, hogy elmentek visszamentünk és elindultunk az egyik nagy domb felé, hogy csináljunk képeket. Volt egy nagy sánc, azt valahogy átugrottuk, de nem volt könnyű. Elértünk a dombbig, és mikor kezdtünk felfelé mászni, akkor olyant hallottunk, hogy ,,GYERTEK FEE'. " Kezdtünk beszarni, ugyanis rengeteg cigány lakott ott. Aztán még fennebb mentünk, mert emlékeztem egy útra, ahol hazajuthatnánk. A domb tetején is csináltunk képeket, aztán végül nem mentünk azon az úton amit mondtam, mert ott is állatok s cigányok voltak. Elkezdtünk menni visszafelé, gondoltuk, hogy kikerüljük valahogy. Mikor leértünk akkor megláttuk hogy erőst közel vannak és lebújtunk egy fa alá egy sáncba, de mikor láttuk hogy megláttak elkezdtünk futni. Nettynek sikerült elfutni hála istennek, mert a táskájában volt telefon s fényképezőgép s minden. Pont azelőtt tettem bele a gépet a táskába, mert untam fogni. Ha a kezemben lett volna, akkor biztos, hogy elveszik. Engem megállítottak és kezdtek kéregetni. Hirtelen kikapcsolt az agyam és minden elsötétült. Kb fél percig meg sem mozdultam. Felgyülemlett bennem a harag és az erő, hirtelen felindulásból ha nem gondolkoztam volna, akkor biztos hogy az egészet szarráverem, mert a legnagyobb is 11 éves lehetett. De megálljt parancsoltam magamnak, mert ha kezdtem volna ütni őket akkor biztos hogy legalább egy hívott volna egy nagyobbat aki aztán ki tudja mit csinált volna. Megálltam és megvártam míg Netty messzebb jut, hogy hátha talál valakiket akik segítenek. Kezdek futni Netty után én meg előttük futottam, hogy hátha le tudom rázni őket. Átugrottunk egy baszott nagy sáncon. Ott ahogy a lábam megérte a földet úgy roppant egyet és azt hittem hogy tovább már nem tudok futni, kész vége ennyi volt nekem. Hirtelen halálfélelmem lett. Végigfutott minden az agyamon. Az egész eddigi életem, a sok veszekedés... rájöttem, hogy nem így kellett volna csinálni a dolgokat; hogy elbasztam rengeteg mindent az életben. Hirtelen imádkozni kezdtem és mintha búcsúztam volna az egész világtól. Jól tudtam, hogy ha egy nálam nagyobb jön oda, akkor megerőszakol, megöl, otthagy elszáradni, és mire megtalálnának már rég csak csontok lennének belőlem. NEM. Nem hagyhattam, hogy ott legyen vége mindennek. Jól tudtam, hogy mindenre képesek ezek. Nem városi cigányokkal volt dolgom, hanem mezőn élő görényekkel. Nem egy eset volt, hogy kikezdtek valakivel és ők győztek. Nem adhattam meg nekik ezt az örömöt. Összeszedtem minden erőmet és futni kezstem olyan gyorsan amilyen gyorsan csak tudtam, de folyamatosan a nyomomban voltak. Azt akarták hogy adjam oda nekik a pólóm, a nadrágom, a szemüvegem, a karkötőim, a cipőm, és mindent ami egyszer nálam volt. Hirtelen megint olyan mérges lettem, hogy agyon tudtam volna verni az egészet. Odaadtam a szemüveget és azt mondtam, hogy ennyi amit kapnak, csak menjenek el. Nem volt elég nekik. Megint futni kezdtem és nem éreztem semmit. Se fájdalmat, se dühöt... csak félelem volt bennem. Menteni akartam az életemet minden áron. Imádkoztam, vetettem a kereszteket és a könnyek patakban hullottak a szemeimből, mert láttam, hogy egyre többen nézik a ,,műsort". Letöröltem a könnyeimet, és próbáltam nyugtatni magam, miközben olyan gyorsan futottam, amilyen gyorsan csak tudtam. Láttam hogy Netty leül, és közeledik két férfi, meg egy kutya. Hirtelen feltűnt bennem a remény, hogy vége lesz egyszer ennek a menekülésnek. Nagy nehezen elmaradtak a cigányok, de én csak futottam egyre gyorsabban és gyorsabban. Ott voltak... ott voltak azok az emberek, akiknek az életemet köszönhetem, mert tudom... mindenki tudja, hogy mire képesek azok, akiknek nincs szégyenük. Akik ugyanúgy csak szeretnének valamit, de azt nagyon. Nem lakok messze tőlük. A házig követhettek volna, és ha megtudják hogy hol lakok, akkor folyamatosan egy vagy kettő ott lett volna. Alexet is követték még kisebb korában és kivárták míg elmegy otthonról és követték folyamatosan, amíg Alex meg nem elégelte és fel nem pofozta az egészet.. Most ettől félek a legjobban. Hogy megtalálnak és addig nem hagynak békén míg ki nem elégítik vágyaikat... Ha elmegy a ház előtt egy cigány hirtelen a levegővétel is nehéz... Elmondhatatlan az amikor 14-15 cigánygyerek fut utánad, te pedig futsz az életedért. Konkrétan a semmi közepén voltunk. Ha valamit csináltak volna akkor sem látta volna senki.. Akkor jöttem rá hogy én élni akarok tovább, de nem így ahogy eddig. Nem fog érdekelni senki véleménye, úgy fogok élni ahogy én akarok, nem fogok én másnak szökni és nyalni a seggét. Azzal leszek akivel akarok, és nem fogom tűrni a folyamatos mocskoskodást. ENNYI VOLT. Nekem nem fog senki kis szarházi picsa parancsolni. Ezen a nyáron kétszer pergett le előttem az élet és kétszer érintett meg a halál tudata. Egyik sem volt kellemes.. Mikor másodperceken is múlhat az élet, akkor tapasztalja meg az ember, hogy mennyire nem akar itthagyni mindent.
|